Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Buddy "Brando" Whistler 20 éves tengerészgyalogos közlegény (2179-ben).

Katonai pálya

Elképesztően vézna fiú, aki testnevelés órákon épen, hogy el tudja érni, hogy ne bukjon meg. Középiskola után egyből belép az USCM-be és mindenki megdöbbenésére teljesíti a kiképzést. Buddy mindig arra vágyik, hogy részt vegyen harci bevetésen, de valahogy mindig elkerüli ezt.

Első bevetés

2179-ben a USS Sephora legénység tagjaként harcol a Fire Team Fox csapatban az alienek ellen a USS Sulacon. Buddy Whistler feladata az átszálláskor megtalálni az ismeretlen eredetű élőlényt, ami bármi lehet. Ugyanis az egész Sulaco egy kísértethajó, ez a bizonyos élőlény talán nyomot szolgáltathat mi történt a katonákkal.

Whistler először is létrehozza a kapcsolatot a Sulaco és Patrick Steele között (aki végig adásban van a közlegénnyel, illetve már ráhatása van a Sulacora, tudja az ajtókat és rendszereket kezelni). Buddy egy lezárt ajtó miatt nem tud továbbjutni, ezért elkezdi keresni egy hegesztőpálcát, amit később megtalál, miközben a Union of Progressive Peoples robotjait tizedeli. Az UPP garantáltan eme gépek gazdája, hiszen a katona az egyik szellőzőben talál egy holttestet, ami eme kormány egyenruháját hordta.

Whistler a hegesztővel utat vág magának és végre megtalálja az életjel forrását. Egy UPP nő az, aki azonnal elmenekül, mikor megjelenik egy drone. Mintha jel lett volna, a Sulaco szerte felfedik magukat az idegenek, akik ettől kezdve heves harcra kényszerítik a tengerészgyalogság embereit.

Az újonc közlegény bár végez az ellenféllel, de félve megy tovább (Steele ver bele némi lelket, mert Whistler leginkább elhúzna a Sulacóról). A katona követi a nő jeleit, így még több aliennel küzdve meg, mire megtalálja a hölgyet, pontosan egy fészekben. A hely úrnője nem várat magára és ráront Buddyra, aki csodával határos módon végez a bestiával. Whistler átviszi az UPP nőt a Sephorara kihallgatásra. Az elfogott személytől megtudják, hogy az UPP megtalálta a Sulacot, letöltötte Bishop memóriáját és egy telepet hoztak létre az LV-426-on, ahol alieneket tenyésztenek.

Whistler akciója során egy királynőt, egy mellkasrobbantót, 6 arctámadót, 10 tojást, 10 dronet és 10 robotot pusztított el. További sorsa nem ismert miután majd a Mars felé a Sulaco alját robbanások rázzák meg az egész bevetés legvégén.

Felszerelés

Előfordulás

Advertisement