Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

A Gehelgod cég egyik alapítója, zseniális elme, aki megdöbbentő tényekre jön rá, amik majd elvezetik az ismert űrön is túlra.

Kutakodás

2116-ban rátalál egy alien maradványára az Ausztrál sivatagban. Megállapítása szerint a lelet cirka 1,6 milliárd éves. Még nem is sejti, hogy karrierje csak most fog igazán elindulni, még ha a talált szövet eltűnik a cég süllyesztőjében. Tárgyal a Weyland-Yutanival, így betekintést nyerhet szigorúan titkos dolgokba is, az egyik ilyen az LV-426 és annak különös roncsa. Keitel észreveszi a kapcsolatot, elkezd mélyebben kutakodni, amíg még tud.

2137-ben a Shambleau rendszer egyik bolygója körül rátalál egy épen maradt space jockey hajóra. A hajón sok alien tojás és űrutas tetem van, ám az igazi feltárást egy évvel később viheti végbe egy csapattal. Keitelék felállítanak egy lélegeztető rendszert, illetve egy tábort a gigászi hajóban. Rendszeresen küldik a jelentéseket a Gehelgodnak, amíg 2140-ben abbahagyják az egészet, ugyanis sikerült megfejteniük egy csillagtérképet (illetve a Gehelgod már nem támogatta volna tovább a felfedezést), ennek alapján mentek egy fel nem fedezett bolygóra, egy űrutas városba (itt továbbították a jelentéseket a hajóra, az otthagyott jeladó pedig a cégnek). Keitelnek ekkor már rögeszméjévé válik, hogy a xenok, amik régen kiirtották a Földön levő élőlényeket és a space jockey fajt, hamarosan kiirtják az emberiséget is, ezért megoldást akar találni a békés együttélésre.

Az űrutas hajóról hoztak magukkal tojásokat, kísérleti alanyoknak pedig a tudósok szívesen jelentkeznek. Áldozatuk nem hiábavaló, még dr. Rhodes testéből sikerül kivonnia egy anyagot, amit ha emberre fúj, akkor a xenok nem bántják (Rhodes fertőzött volt mikor kivonták belőle). Az eredetileg 9 fős Savannah legénységéből már csak Keitel és Hannibal Sten kapitány marad életben, a magány nem tesz jót nekik.

Megtalálva

2142-ben a cég kiküldi a Throop Mentő és Visszaszerző Szolgálatot, hogy megtalálják az eltűnt tudóst és a Földre vigyék a kutatási anyagával együtt. A csapat eljut Keitel tartózkodási helyéhez, ám ott az alienek rájuk támadnak, Keitel és Sten csupán Archot, Jellicoet és Alecto Throopot tudja megmenteni, Mutombo és Cain meghal. Keitel lefújja a túlélőket a szerrel, amivel 8 órán át immúnisak lesznek az alien támadásokra, ám mellékhatásként elájulnak.

Megváltás

Keitel a három nőt körbevezeti, utána rátérne a lényegre, de Jellicoe szavai feldühítik (gyilkosnak és őrültnek titulálja, illetve Keitelt az is dühíti, hogy a "vendégek" nem fogják fel mit is fedezett fel), a tudós magára hagyja a csapatot. Csupán később mutatkozik, amikor már késő, ugyanis a csapat immunitása elmúlik és a xenok rájuk támadnak. Keitel kifejezi sajnálatát, már csak azért is, mert Jellicoe el lett hurcolva a fészekbe. Alecto mindenképpen utána akar mennie, Keitel ellenben nem ezt akarja, ugyanis a kutatási anyagát el kell vinni a Földre, hogy az embereket figyelmeztessék az eljövendő apokalipszisről. Megegyeznek, Archo az anyaggal együtt elmegy a hajóhoz és ha nem térnének vissza, akkor egyedül távozik a bolygóról, így Alecto és Keitel közösen lemehetnek a fészekbe. A tudós tudja, hogy a szere itt bizonyára már nem lesz hatásos, mégis vállalja az utat. Az elrabolt nőt még időben kimentik (nincsenek itt alienek), ám Mutombo nem volt már ilyen szerencsés, ő már halott.

Bár Keitel megtehetné, hogy Alectóék hajójával elmegy az omladozó városból (egy jockey-xenomorph született meg, ami vad pusztítást végez) ő mégis marad meghalni, mert úgy érzi, hogy ennyivel tartozik a feláldozott tudóstársaiért. Alectóék sikeresen elhagyják a bolygót és visszatérnek a Földre, ám a kutatási anyag a Gehelgod süllyesztőjébe kerül. Keitel nem tévedett az alien inváziót illetően, ez 2192-ben be is következik és az emberiség kis híján kipusztul.

Galéria

Előfordulás

Advertisement