Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement
Vanguard1

A klánok legjobban tisztelt közelharcos veteránjai közül kerülnek ki ezek az erősen páncélozott harcosok. Birtokában vannak klánjuk tiszteletének és a képességgel, hogy maguk vezessék az adott klán közelharci rohamait. Nevükből eredően ők az előőrs és egyben ők töltik be a csapásmérő egységet is, hiszen páncélzatuk erős, kétkezes plazma kaszájuk pedig hihetetlen erővel ruházza őket fel. Már négy vanguard is garantált sikert tud elérni, hiszen a kaszával képesek négy csapással még egy ravagert is leteríteni. Nem véletlen, hogy a roham során a vanguardok a lehető legveszélyesebb célpontokat támadják meg, illetve képességeik miatt a Council of Ancients rendfenntartóként alkalmazza őket.

A képzettebb vanguardokat már Killscreen Generator-ral látják el, hogy szembeszálljanak technikailag fejlettebb harcosokkal. A generátor az ellenséges lőfegyverek ellen nyújt védelmet, ugyanis a berendezés előrejelző tüskéi Sötét Plazmát bocsátanak ki, ami megállíthatatlan hullámokban ömlik parányi részecskékben az ellenség által kilőtt lövedékre, szó szerint elpárologtatva azt. Ha túl sok lövedék tart a ragadozó felé, akkor a generátor túltöltődik és nem működik. A vanguardoknak megvan a maguk gyengéi is: támogatás nélkül, az ellenség lerohanhatja őket, a generátor nem tudja kivédeni a sörétes, vagy a mesterlövész által kilőtt lövedékeket, továbbá a páncélzat lassítja őket, a kaszával való csapások pedig időigényesek.

Galéria

Előfordulása

Advertisement