Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Igazi neve nem ismert. A predator társadalom alsóbb rétegébe tartozik, egyetlen esélye hogy feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán az, ha az idősebbek előtt megmutatja mennyire jó a vadászatban, harcban és védekezésben.

Feltörekvés

A Predator Huntert főként az állati ösztönei hajtják, felszerelése is szegényes. Egy váll-lövege van (ezt is ellopta egy katonai depóból az otthonbolygójáról) és egy naginata, amit egy harcművészeti mestertől kapott mint hagyatékot (a mester megszánta a nincstelen yautját). Ugyanez a mester képezte ki, eme képzés révén a Hunter már egyenértékű vagy éppen erősebb harcban mint bármely felső körökből származó predator. Remek harci képességeihez társul egy negatív jellem is, ugyanis nem tud leállni az öléssel, amit lehet azzal végez és gyakran csinál véres őrjöngéseket, ami még a yautja faj legvérszomjasabb vadászait is megrémíti.

Szövetség az emberekkel

Ő és két másik predator érkezik San Drad városába alienekre vadászni. Megmentenek két embert (Linn Kurosawa és Alan "Dutch" Schaefer) a xenok rohamától. A yautják és emberek közösen összefognak az alienek ellen, de kezdetben menekülniük kell a túlerő ellen (Hunteren kívül csak Predator Warrior van itt, a harmadik predator valami mást csinál). A különös csapat közösen elpusztítja a királynő fészkét, utána egy USCM bázisba hatolnak be, hogy az elfogott alienek elszállítását megakadályozzák, itt mindkét predatorban harag vesz erőt, mert egyik klántársukat a xenok infectoiddá változtatták és kénytelenek megküzdeni vele. 

A vadászat vége

A végső küzdelem a katonák ellen egy űrhajón történik, orbitális pályán. Busht elintézi a királynő, amit a két predator és ember majd megöl. Linn elintézi, hogy az űrhajó lezuhanjon a bázisra, elpusztítva minden alient. A kis csapat egy mentőhajón landol a városban, ahol a predatorok (visszatért a harmadik is) egy pengét adnak a két embernek elismerésül. A yautják elhagyják a Földet, felkészülve egy újabb vadászidényre. Addig is egy időre Hunter vér utáni éhsége ki lett elégítve jó pár tucat tengerészgyalogos és alien megölése révén.

Felszerelés

Galéria

Előfordulás

Advertisement